
Társadalmunk egy komoly egészségügyi kihívásával nézett szembe ügynökségünk. Európában és Magyarországon is komoly egészségügyi kockázatokat jelentenek a szív- és érrendszeri betegségek. Előbbi esetén a lakosság 37 százaléka, míg idehaza 49 százaléka veszti életét ilyen jellegű egészségügyi probléma miatt. Egy friss kutatás eredményei alapján azonban – a magas halálozási arány ellenére – még mindig kevesen járnak szűrővizsgálatokra, pedig egy időben felfedezett és kezelt betegség akár életet is menthet.

A magyar lakosság egyre többet beszél az öngondoskodásról, mégsem lép a tettek mezejére – többek között ez derült ki az OTP Öngondoskodási Index (ÖI) 2023-as eredményeiből, amelyet az OTP Bankkal együttműködve idén is egy sajtótájékoztató keretében mutattunk be az újságíróknak. Az ÖI, amit az OTP Bank szakembereivel fejlesztettünk és menedzselünk immár 12 éve, olyan eszközzé vált az évek során, amellyel bepillantást nyerhetünk a magyarok pénzügyi tervezési szokásaiba, illetve felhívhatjuk a figyelmüket az öngondoskodásra.

A Café Csoportból tavaly kivált, korábban Café PR néven ismert, többszörös év ügynöksége, hazai és nemzetközi szakmai díjakat magáénak tudó csapat végleg maga mögött hagyva a múltat ismét megújult. FleishmanHillard néven, továbbra is az egyik legnagyobb nemzetközi kommunikációs ügynökség budapesti, független irodájaként folytatják a munkát. Új üzletágakkal kiegészülve, tapasztalt szenior kollégák igazolásával, megújult, moduláris szolgáltatáskínálattal nyújtják mindazt, amitől elismert szereplővé váltak a piacon az elmúlt 25 évben.

Egy dolog állandó: a változás. Nekünk pedig igazán nagy változással indult 2024. Hiszen, egy új, izgalmas fejezethez érkezett a FleishmanHillard Café története: Új, digitális divízióval kiegészülve, megújult felépítésben és önálló kommunikációs ügynökségként folytatja történetét a FleishmanHillard Café. Ezzel 24 év után, a többször az év ügynökségének választott vállalkozás elhagyja a Café Csoportot.

A tenderek célja a megfelelő partner korrekt kiválasztásának támogatása – validált szakmai múlt, kompetenciák és korlátozott próbafeladat alapján. A jelenlegi gyakorlat azonban sokszor másként fest: díjazás nélkül elvárt komplett stratégiákat, részletes akcióterveket, kreatív megoldásokat kérnek az ügyfelek szűk határidővel, hiányos briefre. Ez nemcsak az ügynökségeknek káros, hanem a megbízók döntésminőségét is rontja, végső soron rontva a legmegfelelőbb ügynökségi partner kiválasztását. A probléma nem hazai sajátosság, évek óta cikkeznek róla nemzetközi szinten is.

2026 a vállalati kommunikáció számára korszakhatár: a reputáció értéke soha nem volt ilyen nagy, a bizalom soha nem volt ennyire törékeny, és a mesterséges intelligencia soha nem befolyásolta ennyire azt, hogy a fogyasztók és a döntéshozók milyen információt látnak elsőként. Ebben az összetett környezetben a PR már nem csupán kiegészítő taktika – stratégiai üzleti funkció, amely közvetlenül hat a növekedésre, a kockázatok kezelésére és a vállalat hosszú távú versenyképességére.